Séta Munkács belvárosában

 

Belvárosi sétánk során joggal érezhetjük úgy, hogy Nyugat-Európa valamelyik rendezett településén járunk. Igen hangulatos a Cirill és Metód szobrával díszített sétálóutca. Ebben az utcában állt az a ház is, ahol 1844. február 20-án megszületett Munkácsy Mihály. Munkácsy csak a gyermekkorát töltötte a városban. Ma egy emléktábla jelöli azt a helyet, ahol eredetileg a szülőháza állt. Munkácsy Mihály mellszobrát az utca másik végén állították fel 1994-ben.

 

Séta Beregszász városában

 

Sétánkat a városban a Hősök terén kezdjük. Az évszázadok folyamán többször cserélt nevet, a 19. század elején Piac-térnek nevezték, mivel itt volt a piac. Számtalan történelmi esemény színhelye volt. Kutatók úgy vélik, hogy Esze Tamás 1703. május 22-én ezen a téren bontotta ki a kuruc felkelés zászlaját, mivel aznap ott éppen vásár volt.

 

Vereckétől a Fekete-Tisza forrásáig

 

1 nap.
Megérkezés után Beregszászba érkezünk. Sétánkat a városban a Hősök terén kezdjük. Az évszázadok folyamán többször cserélt nevet, a 19. század elején Piac-térnek nevezték, mivel itt volt a piac. Számtalan történelmi esemény színhelye volt. Kutatók úgy vélik, hogy Esze Tamás 1703. május 22-én ezen a téren bontotta ki a kuruc felkelés zászlaját, mivel aznap ott éppen vásár volt.

 

Ungvári séta

 

Ungvár Kárpátalja fővárosa. A vidék legnagyobb városa, kulturális, oktatási, kereskedelmi és közlekedési szempontból is fontos szerepet tölt be. Neve az Ung folyó nevéből keletkezett. A folyó nevét egyesek a török eredetű Ong személynévből származtatják. Maga a város és Ung megye a történelmi Magyarország egyik ősi városa, vármegyéje.

 
 
[1]