Séta Beregszász városában

Rendszeres programok

 

Sétánkat a városban a Hősök terén kezdjük. Az évszázadok folyamán többször cserélt nevet, a 19. század elején Piac-térnek nevezték, mivel itt volt a piac. Számtalan történelmi esemény színhelye volt. Kutatók úgy vélik, hogy Esze Tamás 1703. május 22-én ezen a téren bontotta ki a kuruc felkelés zászlaját, mivel aznap ott éppen vásár volt.

A Hősök- tere és a Munkácsi utca sarkán áll az egykori Oroszlán vendégfogadó régi patináns épülete. Itt szállt meg 1847. július 12-ról 13-ra virradó éjszaka Petőfi Sándor.

A Vérkén átívelő kőhídon áthaladva eljutunk a Rákóczi-térre, amely a város történelmének, sok nevezetes eseményének a színtere volt. A Rákóczi-téren álló postára kapta leveleit, innen küldte postáját Kölcsey Ferenc, Himnuszunk szerzője.

A Vérke jobb partján álló háromhajós római katolikus plébániatemplom mellett áll a Bethlen-kastély. A homlokzaton lévő kőtáblájáról megtudhatjuk, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1629-ben építtette. Az épület bejárat felőli jobbszárnyán található a Beregvidéki múzeum. A múzeumot ajánljuk vendégeink figyelmébe!

A Rákóczi-téren áll az egykori Beregvármegyei Kaszinó impozáns épülete. A Kaszinó előtt áll Petőfi Sándor szobra.

Visszatérve a Munkácsi utca elejére, ismerkedjünk meg a megyeházával. Ez a kétszintes épület Beregszász egyik legszebb műemléke. Itt található a református templom. A református templommal szemben láthatjuk az egykori törvényszék épületét és a Grand Royal Hotel épületét. Az egykori Hotel a város legkedveltebb szórakozóhelye volt, sok neves vendég fordult meg benne. Itt szállt meg 1926. november 16-án beregszászi előadása után Móricz Zsigmond, amiről a bejárat melletti falon emléktábla tanúskodik. A két csodálatos épületet a Rákóczi Ferenc Főiskola vehette birtokába.

Tartsanak velünk, ismerjék meg Kárpátalja Legmagyarabb városát, Beregszászt!